Kilenc ok, amiért az emberek költöznek

2014. július 21.

A helyváltoztatás, vagyis a költözés, az emberi természet egyik alapvető és meghatározó része, ami már az ősidők óta jelen van. De vajon miért és milyen okokból alakult ez így, és mik voltak a szempontok?

A régi időkben, még azelőtt, hogy a mai városok, és egyáltalán falvak kialakultak volna, az ember nagyrészt nomád életet élt. Őseink egyik helyről a másikra vándoroltak, főleg praktikus szempontokat szem előtt tartva. A jobban termő talaj, a kedvezőbb időjárás, a védettebb hely, mind-mind elsődleges szempontok voltak. Talán ennek köszönhetően épült be a költözés igénye olyan mélyen az emberbe, mégha az csak olyan átmeneti formában jelenik is meg, mint egy nyaralás, egy világ körüli út, de így is, úgy is szervesen kapcsolódik a felfedezés igényéhez, még egy olyan korban is, mint a mienk, amikor már szinte úgy tűnik, alig maradt felfedezni való.

Lássuk tehát a 9 legfőbb okot, amik egy embert költözésre bírnak:

  • A költözés oka, hogy kevesebb, vagy éppen hogy több helyre van szükségünk
  • Családos embereknél a költözés kiváltó oka lehet az is, hogy gyermekeiket jobb iskolákba akarják járatni.
  • Elfáradunk a városi élet iramában, és vidékre költözünk, nyugodtabb körülmények közé.
  • Vagy éppen ellenkezőleg, mint az előbbi pontban. Nyüzsgésre vágyunk, pezsgőbb életre, és vidékről költözünk fel egy nagyvárosba.
  • A lakás értékének szem előtt tartása miatt költözünk, mert környezetünkben esni kezd a lakás ára, és még idejében váltani akarunk.
  • Az előbbi ponthoz hasonló szempontokat figyelembe véve, egy olyan környékre költözünk, ahol éppen növekedésben vannak a lakásárak, így a mi új lakásunk értéke is még nőni fog.
  • Országváltás esetén gyakran szempont a kedvezőbb adózási feltétel.
  • Egy költözés jelenthet új kezdetet.
  • Haladunk az élettel, hogy ne maradjunk le, és kedvezőbb életkörülmények, munkalehetőségek miatt költözünk.

Az is lehet, hogy a háttérben egyszerűen csak az áll, hogy azért költözöm, változtatok, mert képes vagyok rá. De motiváló tényező lehet az emberi kíváncsiság is, ami az ősidőkben is elindult a horizont felé, mert képes és mert kíváncsi volt rá, mi várja, ha odaér.

Bármi legyen is ügyfelünk költözésének oka, cégünk vele tart, és segíti. Mi megoldjuk a költöztetés praktikus részét.

Kérjen árajánlatot, pár órán belül válaszolunk is:

Legutóbbi bejegyzéseink

Kövesse Facebook oldalunkat

Bízza ránk a költöztetést!
Minőség - Pontosság - Megbízhatóság

Ajánlatkérés

Rólunk mondták

"Most hétvégén vettem igénybe a vissszuk.hu szolgáltatásait, és maximálisan meg voltunk elégedve velük. Két nagyon kedves, pozitív hozzáállású, gyors kolléga költöztetett minket. Egyetlen sérülés sem keletkezett a szállítás során, és semmi nem tűnt el. Mindez korrekt áron. A jövőben is bátran ajánlom majd Önöket az imerőseimnek is!"

Somogyvári Tímea

"A fiúk most fejezték be a költöztetést, nagyon szakszerűek voltak! reggel korábban érkeztek pár perccel, így mindenre volt elegendő idő. becsomagoltak mindent, ahogyan kértük, nem volt probléma lépcsőházzal sem. nagyon jó munkát végzett..."

Kőhidi Balázs - Delaware Consulting Hungary

"Nemrég estünk át egy sokunk számára emlékezetes fuvaron Finnországból ami a fiúk profizmusának hála tökeletesen és gyorsan sikerült! Külön figyelmet érdemel a menedzsment higgadsága valamint a tény, hogy Magyarország legerősebb emberét (Misit) küldték hozzánk! Köszönjük Nektek és csak ajánlani tudom mindenkinek a szolgáltatásotokat!"

Fintor András

"Mindig pontosan, a határidőket betartva végezték feladataikat. A kollégák részéről semmilyen negatív észrevétel nem érkezett. Minden ugyanolyan állapotban érkezett meg, ahogyan becsomagolták és kívánt helyre pakolták."

Somos András - SKC-Consulting Kft.

"Szívesen ajánlom mindenkinek a céget, gyors és szép munkát végeznek! Nagy öröm volt, hogy az IKEA bútorokat nem kellett szétszedni.. Segítőkészek, udvariasak, precíz és gyors munkát végeznek! Köszönöm nekik még egyszer!"

Fodor-Kun Eszter